2014. szeptember 14., vasárnap

POLGÁRMESTER-JELÖLTÜNK



ÖNÉLETRAJZ

Szívvel-lélekkel soroksári vagyok. Családom több generáción keresztül Soroksáron élt és dolgozott. Jelenlegi munkám is ideköt. Szüleim és én is kertészkedéssel foglalkoztunk. Tőlük tanultam a kitartást, a szorgalmat, a Hazámhoz és Soroksárhoz való kötődést, az emberek tiszteletét, a sportélet szeretetét. Három felnőtt gyermekem van. Életem során – a munka mellett – folyamatosan képeztem magam. Sportvezetői, edzői képesítések mellett Államigazgatási Főiskolát végeztem, majd jogi doktorátust szereztem. 1998 óta, 16 éve vagyok önkormányzati képviselő. Büszke vagyok arra, hogy választási körzetem Soroksár legdinamikusabban fejlődő része lett. Az elmúlt évtizedekben a Soroksári Torna Egyesület elnökeként, Soroksár Sporttanácsnokaként, a Gazdasági Bizottság, a Városfejlesztési Bizottság, valamint az Oktatási Bizottság tagjaként is részt vettem Soroksár közéletében.
A képviselői körzethatárok önkényes megváltoztatása miatt az én körzetem is átalakult. Miután azonban egész Soroksárt jól ismerem, és itthon vagyok benne, ugyanolyan szorgalommal fogom képviselni az új körzetben élők érdekeit, mint tettem ezt az elmúlt évtizedekben.
Mindig fontos volt számomra a közvetlen, jó kapcsolatok fenntartása választóimmal, a soroksári polgárokkal, a sportot szerető ifjakkal és idősebbekkel egyaránt. Ahogy szüleimet tiszteltem, úgy tisztelem az idősebb korosztályt is, hiszen nekik köszönhetjük mindazt, ami ma Soroksár. Ugyanakkor tisztelem és szeretem a szorgalmas fiatalokat, akiken viszont a jövendő múlik.
Nem ígérgetek felelőtlenül, hanem a tettek embere vagyok. Új városvezetési stílust kívánok bevezetni, amely mentes minden önző érdektől. A leendő polgármester az új Fővárosi Közgyűlés tagjává is válik, így megválasztásom esetén – párt függetlenül – csak és kizárólag Soroksár érdekeit képviselem.
Az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET polgármester- és képviselőjelöltjeként is fontos számomra a tisztesség, az önzetlenség, valamint Soroksár jövője. Szívesen veszek részt Soroksár közösségi életében, mert szeretem Soroksárt.
dr. Kolosi Ferenc


ÚJ POLGÁRMESTER-MEGÚJULÓ SOROKSÁR!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése