2014. augusztus 22., péntek

Tisztelt Soroksáriak!

Az elmúlt hónapok során több párt és szervezet keresett meg bennünket választási együttműködés céljából. Mi megköszöntük a bizalmat, de egyértelműen kijelentettük, hogy bármilyen párt, illetve szervezeti befolyástól mentesen az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET jelöltjei önállóan, és saját programmal indulnak az önkormányzati választáson. Ahogyan arra ígéretet tettünk. Továbbra is tartjuk magunkat a tisztességes kampányhoz, ugyanakkor bírálni fogunk minden Soroksár ellenes magatartást, intézkedést.


ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET



FELSZÓLÍTÁS!
Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt Fideszes képviselők!

Az Alkotmánybíróság, mint legfelsőbb döntéshozó fórum 2014. 04. 11-én a „Zuglói Lapok” című közpénzből készülő önkormányzati kiadvány elfogult, egyoldalú tájékoztatása okán határozatot hozott, amely minden helyi médium számára egyenrangú tájékoztatási kötelezettséget ír elő. Mindez értelemszerűen vonatkozik a Soroksári Hírlapra, és az ESTV-re is!
 „Az Alkotmánybíróság elfogadta a Kúria azon álláspontját, amely szerint a közpénzből finanszírozott médiumok esetében a pártatlanság és elfogulatlanság a kampány idején fokozottan érvényesítendő elv.”
Az ügy súlyát az is jelzi, hogy a végzés előadó bírája az Alkotmánybíróság elnöke volt.
A határozat indoklásában Önök számára különösen megfontolandók az alábbiak, amelyekhez Önök eddig nem tartották magukat:  „A pártatlanság és elfogulatlanság elvének figyelmen kívül hagyása egyébként a közpénzből finanszírozott médiumok esetében leginkább az állampolgárt károsítja, akinek pénzéből működik az elfogult propagandát terjesztő sajtóorgánum.”
Sajnálatosnak tartjuk, hogy az Alkotmánybíróságon, mint legfelsőbb fórumon kell érvényesíteni a fent nevezett demokratikus jogokat, amelyeket Önök eddig nem tiszteltek, és nem tartottak be. Elvárjuk, hogy a jövőben Önök is betartsák a törvényességet, a helyi sajtó és TV pártatlanságát, elfogulatlanságát, és mi, az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET tagjai, mint ellenzéki képviselők megszólalási és megjelenési lehetőségeket kapjunk a soroksári adófizetők pénzén finanszírozott médiumokban!


dr. Kolosi Ferenc, Mikó Imre, Fuchs Gyula
MI MENNYI?!

Választások közeledtével beindul az ígérethullám, a fogadkozás, a gátlástalan ígérgetés. Azonban azoknak, akik már évek óta kormányozzák Soroksárt, nehéz a dolguk, hiszen a választópolgárok a korábban tett ígéreteiket is számon kérik. Felesleges volna felsorolni a Fidesz-Geiger Ferenc koalíció által vezetett Soroksár számára tett ígéretek és teljesülések összehasonlítását, hiszen szinte semmi nem valósult meg belőlük! A költségvetés számadataival pedig végképp nem lehet vitatkozni, azok tények. Ezért csak néhány fontos kérdésben teszünk összehasonlítást, hogy Önök, Tisztelt Soroksári választók mérlegelhessenek. Az elmúlt időszakban Soroksáron kirívó módon csak a profi sportfejlesztésre 2-3-szor annyi kiadást fordított a városfejlesztés, mint a szociális ellátásra, vagy az utca- járdaépítésre, fejlesztésre! Számunkra is fontos a sport, ellenben mi a közösségi, ifjúsági és a szabadidős, tömegsport fejlesztését tartjuk fontosnak, amely minden soroksári lakos számára elérhető kell, hogy legyen! Ez programunk egyik sarokpontja is. Azonban kiemelten szükségesnek tartjuk az egészségügyi-szociális helyzet jelentős javítását, valamint a közműfejlesztések, út és járdaépítések növelését.
Mi, az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET polgármester és képviselő jelöltjei – megválasztásunk esetén – véget vetünk a felesleges költekezésnek, és kizárólagosan Soroksár és polgárai számára szükséges fejlesztéseket, beruházásokat fogjuk támogatni!


                      ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET




! FELKIÁLTÓ JEL !

Nap-nap után derül fény a Fidesz újabb és újabb választási trükkjeire úgy országosan, mint soroksári vonatkozásban. A FEHÉREN-FEKETÉN című kiadványunkban már írtunk a soroksári körzethatárok lakosságellenes átalakításáról, valamint a titokzatos idegen bejelentkezők tömeges szaporodásáról. Most újabb aggasztó helyi jelenségekről tájékoztatjuk a Tisztelt Soroksári Választópolgárokat, hogy megértsék, és átgondolják kerületünk jövőjének alakulását, az őszi önkormányzati választás fontosságát.
Az országgyűlési választás szabályai szerint ismét több jelöltet lehet ajánlani. Erre szintén azért van szüksége a Fidesznek, hogy megossza a nem rá szavazók táborát! Hiszen az ő választóik, még ha 50 % alatt vannak is, biztosan elmennek szavazni. A többiek pedig külön-külön nem lesznek többen, mint ők! A trükk – mint láttuk – már egyszer bevált, most ismétlése következik. Ez a módszer bebizonyította, hogyan lehet 50 % alatti eredménnyel akár kétharmad fölé kerülni! Ráadásul, ha minél kevesebben mennek szavazni, úgy még biztosabb a győzelem, hiszen a Fideszes szavazótábor stabil. Így lesz a kisebbségből többség!
Soroksáron ráadásul speciális a helyzet: A Fidesznek eddig soha nem sikerült nyernie! Most kiadták a parancsot: Minden áron nyerni kell! Információink szerint a cél elérése érdekében ígéretekkel, ajánlatokkal már megkerestek soroksári személyeket, hogy elinduljanak „független” polgármester vagy képviselő jelöltként, így megosztva a soroksári párton kívüli szavazótábort. Ez lehetne egyik biztosítéka Orbán Gyöngyi győzelmének, akinek eddig még egyetlen próbálkozása sem sikerült. Az egyik „független” személynek már az alpolgármesterséget is beígérték, ha sikerül megosztania a valóban párt független és valóban civil tábort, azaz az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET egyre népszerűbb csapatának szavazóit! Hiszen jól tudjuk, hogy csak tőlünk tartanak! Geiger Ferenc újabb indulása is csak a Fidesz győzelmét van hivatva elősegíteni. Mi, az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET állunk egyedül az útjukban, hogy végre megkaparinthassák Soroksárt is! És még evvel sem volna igazán nagy baj, ha bármit is tettek volna Soroksárért. Ha valaha is, akár egyetlen – Soroksárnak tett ígéretüket – betartották volna! Hiszen még arra sem vették a fáradságot, hogy az elmúlt évek során akár egyetlen jelentős, közérdekű, közhasznú, közcélú eredménnyel előkészítsék annak az Orbán Gyöngyinek az esetleges győzelmét, aki nem mellesleg még fővárosi képviselő is! Horgásznyelven szólva: még csak be sem etették Soroksárt. A Fidesz soroksári vezetői azt ígérték: dőlni fog a pénz Soroksárra, ha Orbán Gyöngyi lesz a polgármester. És eddig? Hol volt a Fidesz az elmúlt években? Mit tettek a Soroksáriakért? SEMMIT! Tarlós István főpolgármester soha nem volt kíváncsi a soroksári problémákra, igaz, a korábbi fővárosi vezetés sem törődött velünk. A Fidesz eddigi ígéretei közül egy sem teljesült. Sőt, az önkormányzati demokrácia maradékát is felszámolták Soroksáron! A 2010-ig megépült csatornahálózaton, utakon, utcákon kívül nem történt újabb jelentős közműfejlesztés kerületünkben. Rossz a közbiztonság, hiányos az egészségügyi ellátás. A fentebb leírtak nagy FELKIÁLTÓ JEL kell, hogy legyen a Soroksáriak számára.


Tisztelt Soroksáriak!

Októberben mindenki szabadon azt választ, akit akar! Azonban Soroksárnak szüksége van egy hiteles, hely- és szakmai ismeretekkel, tapasztalatokkal rendelkező polgármesterre, és képviselőtestületre. Olyan személyekre, akik a lelkükben, cselekedeteikben is Soroksáriak, nem pedig felelőtlen ígérgetők, és önző pártérdekek kiszolgálói! Ha a soroksári emberek zöme nem választ, ismét nem lesz olyan városvezetés, amely közmegelégedésre végezné munkáját! Az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET jelöltjei kivétel nélkül elkötelezett soroksári lokálpatrióták. Szinte mindannyian évtizedes önkormányzati tapasztalatokkal, eredményes közéleti múlttal rendelkező közismert személyek. Az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET egy megbízható, felkészült csapat, akikre számíthat Soroksár! Mindazok, akik nem mennek el szavazni, azok azt a helyi Fideszt és a jelenlegi városvezetést erősítik, amely eddig csak a hatalmat akarta, de azt nagyon, és mindenáron! Ugyanakkor SEMMI ÉRDEMLEGESET nem tettek Soroksárért, ráadásul ígéreteiket sem teljesítették soha!
Minden soroksári választópolgárnak el kell döntenie, hogy a pusztán hataloméhes pártkatonákkal, vagy karrieristákkal szemben szeretne-e egy szívvel-lélekkel Soroksárért elkötelezett, határozott, lokálpatrióta önkormányzatot?!
Mert „EZ A KÉRDÉS, VÁLASSZATOK!”

dr. Kolosi Ferenc, Fuchs Gyula, Unyi János Antal


URALKODNI, VAGY SZOLGÁLNI?!

Remélem, az alábbi - látszólag - két különböző, azonban mégis szorosan összekapcsolódó esemény elemzése nem személyeskedő tartalmú, hiszen közszereplők közéleti megnyilvánulásairól tájékoztat.
Az évente mintegy 25 millió forintba kerülő, soroksári közpénzből finanszírozott, gyenge szerkesztésű, sokszor hanghibás, elfogult, Fidesz-TV-nek is hívott, alig nézett, ráadásul unalmas ESTV egyik közeli adásában Orbán Gyöngyi, pedagógus végzettségű Fideszes alpolgármester, és most már hivatalosan soroksári polgármester-jelölt a „regnálok” kifejezést használta. Vajon tudja-e, mit jelent a „regnálni” kifejezés?! Mert ha igen, az a gond, ha pedig nem tudja, akkor az! A ”regnálás” kifejezés uralkodást jelent. Tisztelt Orbán Gyöngyi! Ha nem tudná, az alpolgármesterség, vagy bármely más önkormányzati funkció SZOLGÁLAT, a közösség szolgálata, és nem uralkodás! Eddigi megnyilvánulásai alapján ugyan jól tudjuk és tapasztaltuk, hogy Ön uralkodni vágyik, és nem szolgálni! Azonban a Soroksáriak joggal várják (várnák) el városvezetőiktől, hogy szolgáljanak, nem pedig uralkodjanak. Aki ennyire vágyik a hatalomra, azt kevéssé érdeklik a közösség problémái, ahogyan ez az alábbiakból is kiderül:
Néhány éve kidolgoztam egy Soroksár számára rendkívül fontos közlekedéstechnikai koncepciót, amelynek jóváhagyásához és elfogadásához Soroksár Önkormányzata mellett a Fővárosi Közgyűlés hozzájárulása is kellett. Ez időben – amire még sosem volt példa – három soroksári Fideszes képviselő ült a fővárosi közgyűlésben: Orbán Gyöngyi, Földesi Gyula, László Zoltán. A siker valószínűnek tűnt. Nos tehát, hogy biztos legyek az előterjesztés eredményes előkészítésében, én fogalmaztam meg a beadandó anyagot – helyettük. Nekik már csak – saját nevük alatt (!!!) – le kellett gépeltetni azt a beadáshoz.  És láss csodát: a három soroksári Fideszes fővárosi honanya/honatya által beadott anyagban XXIII. kerületből XIII. lett, az aluljáróból pedig felüljáró! „Normális???” – kérdezhetné Besenyő Pista bácsi. Hiszen, ha legalább átolvassák, és ellenőrzik, amit legépeltettek, aláírtak, és saját nevükben előterjesztettek, akkor talán észrevették volna a két lényegi tévedést. Én pedig szégyenkezhettem itt Soroksáron, hogy milyen buta vagyok, mivel az előterjesztést én készítettem.  És ők? – kérdezhetné a tisztelt Olvasó. Nos, ők nem szégyenkeztek egy cseppet sem, hanem megrándították a vállukat, és azt mondták (idézem): „Majd átgépeltetjük.” Ennyi!
Mindezek után Földesi Gyulából még országgyűlési képviselő is lett, Orbán Gyöngyi pedig fővárosi frakció igazgatóvá, fővárosi közműcég vezetőjévé, majd Soroksár alpolgármesterévé avanzsált, jelenleg pedig már soroksári polgármester jelölt. És ma rájuk van bízva Magyarország, Budapest és Soroksár sorsa. Az pedig, hogy ez mennyire érdekli őket, talán a fentiekből egyértelmű. Viszont jól élnek belőlünk!


Unyi János Antal