2013. november 26., kedd

Bevásárló közösség Soroksár-Újtelepen



Bevásárló közösség Soroksár-Újtelepen


Minden az Első Kis-Pesti Közösségi Kerttel kezdődött… 2012 nyarán vettem fel a kapcsolatot Rosta Gáborral, a Városi Kertek Egyesület elnökével, a közösségi kertekkel kapcsolatban. Gábortól sok fontos és érdekes információt tudtam meg a kispesti kert megalakulásáról, a támogatókról. Többek között azt is, hogy a Corvinus Egyetem Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszékének tangazdasága Soroksáron üzemel. A gazdaságban termett vegyszermentes, minősített bio zöldségeket bárki megvásárolhatja. Ismeretségi körömből páran „próbavásárlást” végeztünk, ami olyan jól sikerült, hogy az újdonságokra és az egészséges életmódra nyitott ismerőseink között is elterjedt a hír. Egyre többen lettünk, akik heti rendszerességgel vásároltuk az évszaknak megfelelő, ízletes zöldségeket. Összeszedtük a rendelést, megosztottuk egymás között a munkát. A bio zöldségek jó kis csapattá kovácsoltak minket. A zöldségek szétosztása baráti beszélgetések apropója lett, ahol kiderült, ki hol vesz finom sajtot, környezetvédő mosogatószert, vegyszermentes déligyümölcsöt. Az eleinte pár lelkes családanyát tömörítő csapat egyre szélesedett, a tudásunk is bővült. A tavaly ősszel, a zöldségszezon végével a bevásárló közösségünk is egy rövid téli pihenőre tért, kivéve egy dolgot. Ősz óta ugyanis 2 hetente fénypont a lakótelepiek életében, amikor a híres Hunyadi téri piac törzsközönsége után Bandi megérkezik a lakótelepre az „igazi” tejből készült finomságaival és az „igazi” tehéntejjel. A jó idő beálltával ismét pezseg az élet a bevásárló közösségünkben. Egyre bővül a csapat, velük együtt egyre szélesedik azoknak a dolgoknak a köre, amit kalákába fogva kedvezményesebben tudunk megvásárol. Tavasz óta a „zöldséges részleg” motorja Katona Andi, aki két kisgyerek és jógacsoport vezetése mellett egyedül intézi a rendelések és a szállítás feladatát. Hála és köszönet neki a munkájáért!
A vegyszermentes zöldségek, a házi tej, a környezetkímélő vegyszerek és a többi, minden háztartásban szükséges termék jó szomszédokká szervezte az Újtelepieket. Terveket szövünk egy kertről, ahol ki-ki maga termesztheti meg kis parcellájában a vegyszermentes zöldségeit az immár kétszeres kispesti és a legújabb, békásmegyeri tapasztalatok alapján…

Ekler Éva



Szobrász a város szélén




 SZOBRÁSZ A VÁROS SZÉLÉN




Vajon ismerjük-e eléggé Soroksár kulturális-művészeti hagyományait, értékeit, művészeit? Azokat, akik tevékenységükkel élményeket, örömet szereznek nekünk, és öregbítik Soroksár jó hírét a világban.
 Soroksár-Újtelep szélén él és alkot Budahelyi Tibor szobrászművész. Nem is akármilyen művész, Soroksár egyetlen Munkácsy-díjas szobrásza. Szerte hazánkban, határainkon túl több helyütt is láthatók – olykor monumentális – köztéri alkotásai. Soroksáron – közel otthonához – az új Sportcsarnok előtt került felállításra „Millenniumi jel” című alkotása, de ő készítette a Galéria ’13 cégérét is.
A néhány centiméteres kisplasztikáktól a monumentális köztéri szobrokig szinte minden anyag felhasználásával készített alkotásokat. Szobrai, kisplasztikái elsősorban szabályos mértani idomok, formák, és az ipari technológia sajátos ötvözetei. Addig, amíg itthon Soroksáron kevesen és keveset tudnak róla, addig szerte a nagyvilágban ismerik nevét, munkásságát. Vajon hányan tudják kerületünkben erről az - egyébként szerény, rivaldafényt kerülő – nagyszerű művészről, hogy szobrai, kisplasztikái a világ több nagyhírű múzeumában, mint a londoni British Múzeumban, és az amerikai Guggenheim Galériában is megtalálhatók, hogy köz- és magángyűjtemények sokasága őrzik alkotásait. Budahelyi Tibor művei ugyan modernek, ugyanakkor érzelmi és filozófiai tartalommal telítettek. Azonban Tibor nem csak kiváló művész, hanem kiváló közösségi ember is, aki – több mint 20 éve – a Magyar Szobrász Társaság vezetőségi tagja, részt vesz az Országos Symposion Társaság munkájában, szervezi a határon túli magyar szobrászok közösségét, kiállításokat és művészeti rendezvényeket. Budahelyi Tibor a Dunaszerdahelyi Kortárs Múzeum, valamint a Szobor Szimpozion kurátora, akit a város és a múzeum kért fel erre a feladatra. Ő szervezte és választotta ki a művészeket, akik alkotásaikkal részt vettek az idei nemzetközi rendezvényen. Az elmúlt 10 év során 16 nagyméretű szobrot, több mint 200 kisplasztikát, és több mint 100 érmet gyűjtött össze jeles magyar művészektől Dunaszerdahely számára. Ez a teljesítmény egyedülálló a határon túli – magyarok lakta – területen.  Mindezeken felül Budahelyi Tibor – szerény életkörülményei ellenére – nagyvonalú adakozó, nem csak alkotásaiban nagy, szívében is. Legutóbb unokája elhunyt tanárának családja megsegítésére árvereztette el több alkotását, idén nyáron pedig a dunai árvízkárosultakat segítette felajánlásával.
Budahelyi Tibor, aki csepeli gyári munkásként kezdte pályafutását, máig – művészként is – megőrizte őszinte, közvetlen, szerény emberségét. Hosszú évtizedek óta él és alkot közöttünk, szereti Soroksárt. Számos helyen a világban és a magyar művészeti életben egyaránt elismerték munkásságát, csak Soroksár hivatalos vezetésének nem jutott még eszébe, hogy méltó módon kifejezze háláját, megbecsülését kiváló művésze iránt. Idén is hiába terjesztettük fel soroksári kitüntetésre!
Azt mondják: Soroksár egy alvó város. Igen, de talán egyszer majd felébred. És felismeri a soroksári közélet felkent élcsapata is, hogy nemcsak a pénzről, a politikáról, a pozíciók megszerzéséről szól a világ, hanem lélek és tehetség is lakozik benne. Talán egyszer a szerény, tehetséges városszéli művészek napja is felvirrad. Talán egyszer Budahelyi Tibort – az embert és a művészt – is megtiszteljük, elismerjük.

Unyi János Antal

Segítség az árvízkárosultaknak




SEGÍTSÉG AZ ÁRVÍZKÁROSULTAKNAK

Az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET tagsága elhatározta, hogy lehetőségeinkhez mérten segíteni kíván az árvízkárosultakon. Dunabogdányra esett a választás, mivel a település különösen sokat szenvedett az áradás miatt és következtében. Felvettük a kapcsolatot Pályi Gyula polgármester úrral, majd június 19-én a Táncsics Mihály Művelődési Házban megtartott jótékonysági rendezvény eredményeként az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET tagságának, barátainak, és több ismert művész felajánlásának köszönhetően 115.000 Ft adomány gyűlt össze, amelyet június 21-én személyesen Dunabogdány vezetőinek adtunk át. A település elöljárói megköszönték a segítséget, egyúttal pedig meghívták egyesületünket az augusztusi búcsúba. Megtekintettük Dunabogdány árvíz sújtotta részeit, és mindannyian úgy gondoljuk, megfelelő helyre került az adomány. Köszönet a soroksári adakozóknak, és a felajánló művészeknek: Vagyóczki Katának, Budahelyi Tibornak, Hartung Sándornak, Gulyás Lászlónak, Pánti Imrének.
Üröm az örömben, hogy Soroksár Fideszes alpolgármestere, Orbán Gyöngyi kérésünk ellenére sem engedte el a jótékonysági rendezvény terembérleti díját, 3700 Ft-ot. Kifizettük. Ennyivel is több juthatott volna az árvízkárosultaknak.

Unyi János Antal