NYÍLT LEVÉL!
Tisztelt Soroksáriak!
Az Önkormányzati választások
közeledtével – előre láthatóan – szaporodni fognak a különböző, személyeket,
jelölteket családjukban, személyükben sértegető irományok. Ezeknek a
kiadványoknak „természetesen” nincsen arca, nincsen hiteles aláírója, csak
valami fiktív társaság, vagy egy álnév. Nem értjük, és nem tudjuk elfogadni ezt
a fajta – választásról választásra ismétlődő – tisztességtelen hozzáállást.
Bízunk benne, hogy Önök, tisztelt
Soroksáriak, ismernek bennünket, ismerik és tudnak az elmúlt évtizedek során a
közösségért végzett tevékenységünkről. Bízunk benne, hogy a vállalt és
elvégzett feladatok után bírálnak el bennünket. Az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET
tagsága nevében - mint azt az előző kiadványainkban előre jeleztük -, nem veszünk
részt a politikai lejáratósdiban. Ugyanakkor természetesen kritikai
észrevétellel illetünk minden olyan közéleti megnyilvánulást, amelyet Soroksár
szempontjából károsnak ítélünk. Az elmúlt évek során mi is hoztunk rossz
döntéseket, és szavaztunk helytelenül, amit sajnálunk. Azonban összefogásunk az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET-ben éppen arról
szól, hogy a korábban más-más oldalon állók is együttműködhetnek Soroksár
érdekében, hiszen Soroksár a mi közös otthonunk. Ugyanakkor tiszteletben
tartjuk ellenfeleink véleményét is, és nyitottak vagyunk minden – Soroksár
javát szolgáló – párbeszédre.
Többen kérdeztek már bennünket
programunkról, amelyet hiányolnak. Programunk elkészült, és a választások előtt
megismertetjük Önökkel. Ezzel együtt fontosnak tartjuk a Tisztelt Soroksári
Polgárok hasznos észrevételeit közös céljaink megvalósítása érdekében.
Tisztelettel:
dr. Kolosi Ferenc, Mikó
Imre, Fuchs Gyula
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése