SAJTÓ, SZABADSÁG
NÉLKÜL!
A jelenlegi Soroksári Hírlap már
évek óta nem biztosít semmilyen lehetőséget Geiger Ferenc Polgármester Úr, és a
vele együttműködő Fideszes képviselők ellenzékének. Bár terjedelmében jóval
bővebb az újság, mint korábban volt, a sajtószabadság és sajtóetika mégsem
érvényesülhet benne, holott közpénzből készül. Idén január 14-én került
terítékre a Soroksári Hírlap beszámolója. Több kérdést is feltettünk az újság
főszerkesztőjének. Kifogásoltuk, hogy a cikkírók neve helyett csak monogramok
szerepelnek, miért nem írják a szerzők teljes nevüket? A főszerkesztői válasz:
ez attól függ, milyen terjedelmű a cikk (!!!) Értik ezt??? Talán egy név nem
fér ki egy sorban? Mi elvárjuk, hogy egy cikkíró – főleg közpénzen – vállalja a
nevét! Kifogásoltuk továbbá, hogy az írások nem korrektül tájékoztatnak.
Tartalmuk sokszor attól függ, kinek az érdekeit szolgálják. Ami kellemetlen a
helyi Fidesz képviselői és a Polgármester Úr számára, az egyszerűen nem jelenik
meg. Kifogásoltuk az egyoldalú tájékoztatást, hiszen sem fotóink, sem
véleményünk nem szerepelhet egyetlen kiadványban sem. Mikó Imre elmondta, hogy
2012 óta még arra sincs lehetőségünk, hogy karácsonyi-újévi jókívánságainkat
juttassuk el a lakosság felé az újságon keresztül. Ez alól csak a városvezetés
a kivétel. Arra a kérdésünkre, ki ellenőrzi a cikkeket, az újság szerkesztője
elmondta, hogy a Polgármesteri Hivatal vesz részt az írások ellenőrzésében.
Tehát nem elég, hogy nem közölhetjük véleményünket Soroksár hivatalos
újságjában, de, még ami megjelenik, azt is cenzúrázza a városvezetés. Mint a
pártállami időkben! Ugyanígy nem szerepelhetünk a szintén tetemes közpénzből
készülő ESTV műsoraiban, holott a „királyi” m1 televízióban minden nap
megszólalhat az ellenzék, akár baloldali, akár jobboldali elkötelezettségű! Továbbá
sem napirend előtt, sem utána nem beszélhetünk a lakossági bejelentésekről és
problémákról, mivel ezt a lehetőséget megvonták a képviselőktől. Tehát bátran
elmondhatjuk: kevesebb ma a demokrácia Soroksár önkormányzatában, mint a kádári
tanács-rendszerben volt! Mindez a helyi Fideszes képviselőknek és Geiger Ferenc
Polgármester Úrnak köszönhetően alakult így, akik egyébként folyamatosan a
demokráciát emlegetik! Az pedig „csak” hab a tortán, hogy mindez (az újság és a
TV) évi 10+20, tehát 30 millió Ft + Áfába kerül Soroksár adófizetőinek.
Ezen az áldatlan helyzeten is –
egyebek mellett – változtatni kívánunk! Az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET
képviselőiként vissza kívánjuk állítani a teljes sajtószabadságot, és
lehetőséget kívánunk biztosítani nem csak a képviselői véleményeknek, hanem
minden fontos közérdekű lakossági észrevételnek is.
dr. Kolosi Ferenc, Fuchs Gyula, Mikó Imre
képviselők
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése