SÁRGA VOLT, KÉK LETT!
Több mint 18 éve, 1995-ben indult
el Unyi János Antal ötlete, és az általa kidolgozott útvonalterv alapján a
lakosság számára ingyenes „Soroksár busz”. Idén januártól az üzemeltetést
átvette a BKK, és 135/135A jelzéssel az autóbusz járat betagozódott a főváros
tömegközlekedésébe. Az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET nevében december 31-én, a
„sárga” busz utolsó járatát Atkári Győzővel közösen elbúcsúztattuk. Megajándékoztuk
a sofőröket, és megköszöntük a Soroksáriak érdekében végzett munkájukat. Ekkor
készítettük a mellékelt képet.
A 135-ös járat január elsejei indulását
követően többen panaszkodtak a menetrend, az első ajtós felszállás, a reggeli
zsúfoltság, valamint amiatt, hogy csak a buszok első része alacsonypadlós, a
hátsó része magas, csak lépcsőn közelíthető meg, illetve szűkösebb a tere.
Emiatt a le és felszállás is nehezebb. A felmerült problémákat azonnal jeleztük
a városvezetés felé, és kértük, tegyék lehetővé, hogy az összes ajtót lehessen
használni felszállásra. Ez a probléma mára már megoldódott! Kértük továbbá a polgármesteri hivatalt járjon
el a BKK-nál, hogy minden busz végig alacsony padlós legyen, mert akkor az
idősek, a gyerekkocsival közlekedők, a mozgáskorlátozottak a buszt teljes
hosszában tudják majd használni. Ebben az esetben a reggeli zsúfoltság is biztosan
csökkenne! Kérjük a tisztelt soroksári utasokat, továbbra is jelezzék felénk
észrevételeiket, mivel az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET tagjainak fontos, hogy ez a
lakosságunk számára szükséges szolgáltatás minél színvonalasabb legyen. Ezért
mindent megteszünk annak érdekében, hogy a „kék” busz mindenki megelégedésére
szolgálja majd Önöket!
Az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET
tagsága az elmúlt hetekben igyekezett minden soroksári háztartásba eljuttatni a
buszjáratok részletes menetrendjét. Minden kedves soroksári lakótársunknak jó
egészséget, és balesetmentes közlekedést kívánunk.
Mikó Imre képviselő, a 135-ös busz rendszeres használója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése