DOMONKOS BÉLA
8. körzet
8. körzet
1955-ben születtem, régi
soroksári családból származom. Közlekedésgépész végzettséggel rendelkezem.
Építésvezetőként, majd szikvíz-készítőként dolgoztam családi vállalkozásban,
jelenleg pedig szállítmányozással foglalkozom. Feleségem szintén soroksári, két
felnőtt gyermekünk van. Szabadidőmben a soroksári sportélet foglalkoztat,
különös tekintettel a focira, és az autó-motor sportra. Támogatunk különböző
közhasznú és jótékony célú kezdeményezéseket.
Családommal együtt erősen kötődünk
Soroksárhoz, ezért is foglalkoztat a helyi közélet alakulása. Jól ismerem nem
csak körzetemet, hanem egész Soroksárt. Rendszeres résztvevője és közreműködője
vagyok a kulturális és hagyományápoló rendezvényeknek. Megválasztásom esetén különös figyelmet kívánok
fordítani az Orbán-hegy és környéke, Millennium-telep, valamint a Duna-part
közművesítésének fejlesztésére. Ezek a területek jóval hátrányosabb helyzetben
vannak ezen a téren a városközponthoz képest. A pártérdekektől mentes,
kizárólag a Soroksáriak érdekeit képviselő ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET alapító
tagjaként, és képviselő jelöltjeként kérem a tisztelt választópolgárok támogató
szavazatait ahhoz, hogy minél többet tehessek a közösségért!
Domonkos Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése