POLGÁRMESTER-JELÖLTÜNK
dr. Kolosi Ferenc
6. körzet
Soroksáron születtem, és azóta is itt élek. Szüleim
kertészek voltak, az idősebb generáció Klausz Pista néven ismerte édesapámat.
Párkapcsolatban élek, három felnőtt korú gyermekem van. Szüleimtől örököltem a
munka becsületét, a kitartást és a szorgalmat, a Soroksárhoz való kötődést, az
emberek tiszteletét.
26 évig sikeres dísznövénykertészetem volt, amit a
kertésztársadalom elismert. Alapító tagja voltam a Szigetszentmiklóson megépült
Közép-Európa legnagyobb virágpiacának, a Flóra Hungáriának.
Későn érő típus lévén az érettségi után több évvel munka
mellett tanulásra adtam a fejem, így 59 éves koromra több szakmával és
diplomával rendelkezem: többek között a közigazgatásban, önkormányzati munkában
elengedhetetlen Államigazgatási Főiskolát, majd jogi egyetemet végeztem. a mai
napig is tovább képzem magam.
1998 óta mindig megválasztott képviselőként képviselem
választó körzetem lakosainak érdekeit. Eddigi képviselői munkám során több
önkormányzati bizottságnak voltam és vagyok a tagja, amelyekről szinte soha nem
hiányoztam, ezzel is igazolva, hogy fontosnak tartom a feladatomat. A 6-os körzet
16 évnyi képviselőségem ideje alatt Soroksár legdinamikusabban fejlődő részévé
vált. Szinte minden utcája csatornázott
és aszfaltozott lett. Nem ígérgetek, hanem a tettek embere vagyok. 1999-től fő
részese voltam a soroksári sportélet újra indításának. Vezetésemmel Soroksár
labdarúgó csapata a budapesti másodosztályból feljutott az NB II-ig, ahol több
éven át szerepeltünk. Továbbra is fontosnak tartom Soroksár sportjának
fejlődését is.
A képviselői körzethatárok önkényes megváltoztatása miatt az
én választókörzetem is átalakult. Miután azonban egész Soroksárt jól ismerem,
és itthon vagyok benne, így az új körzetben élők érdekeit is minden tudásommal
képviselni fogom, mint tettem ezt az elmúlt évtizedekben.
Mindig fontos volt számomra a közvetlen jó kapcsolatok
fenntartása választóimmal, a soroksári polgárokkal, idősebbekkel és ifjakkal
egyaránt.
Ahogy szüleimet tiszteltem, úgy tisztelem az idősebb
korosztályt is, hiszen nekik köszönhetjük mindazt, ami ma Soroksár. Ugyanakkor
becsülöm a szorgalmas fiatalokat, akiken a jövőnk múlik. A tiszta közélet és
Soroksár fejlődése érdekében szükségesnek tartom egyéni érdekektől mentes
városvezetés kialakítását.
Az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET polgármester- és
képviselő-jelöltjeként fontos számomra az önzetlenség, tisztesség,
szavahihetőség, valamint Soroksár jövője.
Szívesen veszek részt Soroksár közösségi életében kerületünk
fejlődése érdekében.
dr. Kolosi Ferenc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése