A Soroksári daloskönyvről

A Soroksári Daloskönyvről

Tavaly szeptemberben, amikor kivettem a postaládából a Soroksári Napok programfüzetét, átolvasva megakadt a szemem egy rendezvényen: Soroksári Daloskönyv bemutatása. Mi lehet ez? Nem hallottam róla… Kíváncsiságomat kielégítendő, elmentem a rendezvényre.

Itt derült ki számomra, hogy Unyi János Antal kezdeményezésére Pócsik Viktorral közösen megvalósították és átnyújtották nekünk azt, amire úgy gondolom, sokan vártunk. Összegyűjtötték azokat az énekeket  -  magyarul, németül és svábul  -  amelyeket apáink, nagyapáink, dédapáink énekeltek különböző táncmulatságokon. Egy részüket ma is játsszák a zenekarok a bálokon, sok énekkel kórusaink vendégszerepléseik alkalmával örvendeztetik meg közönségüket.

A bemutatón Unyi János Antal elmondta, hogy a Daloskönyv teljes egészében adományokból, illetve társadalmi munkából (pl. tördelés) valósult meg, ami példaértékű. Azt bizonyítja, hogy jó célért működik még az önzetlen segítség.

A bemutató után a Táncsics Mihály Művelődési Ház büféjének előterében alkalmi kórus alakult a dalkörök tagjaiból és az énekelni tudó résztvevőkből. A harmonikások kísérete mellett egymás után énekelték a régi énekeket. Jó volt látni a közös nótázás örömét, a csillogó tekinteteket, a jókedvet!

A rendezvény végén én is befizettem a támogatást a Német Nemzetiségi Önkormányzatnak, amiért kaptam egy Daloskönyvet. Hazatérve első dolgom volt, hogy végiglapoztam, keresve azokat az énekeket, amelyeket én is ismerek. Előjött gyermekkorom, amikor édesanyám gyakran énekelte nekem a „Im Kihstoll schaut’s ma’ zua” kezdetű dalt. Megtaláltam édesapám kedvenc „Schön ist die Jugend” nótáját is. Nem vagyok egy énektehetség, de lányomnak sorra elénekeltem azon az estén azokat az énekeket, amiket ismertem. Néhánynak eddig csak az első egy-két sorát tudtam, de most a Daloskönyv segített a teljes nóta eléneklésében.

Unyi János Antal a Soroksári Daloskönyvvel emléket állított az ősöknek, sokat tett sváb kultúránk megőrzéséért, hiszen dalainkat továbbadta az ifjúságnak, hogy a hagyomány éljen és fennmaradjon. Köszönjük, János!

Egy dolog szomorít csak el! Az, hogy ezt a példaértékű kezdeményezést néhányan gáncsoskodásra használják fel. Ha ilyesmiről hallok, leemelem a könyvespolcról a Daloskönyvet, elénekelek magamnak néhány strófát, és újra jókedvre derülök.

Napholcz József