NAPIREND ELŐTT
Tisztelt Testület!
A 2010-ik évi önkormányzati
választás során választóim felé – egyebek mellett – fő tevékenységemnek a
körzet járdáinak újjáépítését, felújítását jelöltem meg. Önök is emlékeznek rá, hogy sokadik
alkalommal soroltam fel azon utcák neveit, ahol a járdák állapota kritikus.
Mivel az elmúlt 2 és fél esztendőben Soroksáron szinte semmiféle beruházás nem
történt, a járdák állapota tovább romlott.
A legutóbbi testületi ülésen –
lakossági megkeresésre – külön is kértem a Domonkos utca járdáinak
újjáépítését, ahol egyes szakaszokon gyakorlatilag nincs is szilárd burkolat.
És nem csak itt! Éppen ezért örömmel vettem néhány telefonhívást a körzetemből,
miszerint Orbán Gyöngyi megbízottai járják az utcákat, aziránt érdeklődve, hogy
lakosok kérik-e az utcájuk járdáinak újjáépítését. Más Fideszes aktivisták azt
kérdezik, hogy egyetért-e Ön a rezsicsökkentéssel? Ezek mind evidenciák,
tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kérdezhetnék akár azt is ezzel a lendülettel, hogy
óhajt-e Ön a következőkben levegőt venni?
Természetesen tudjuk mindannyian,
hogy ezektől az értelmetlen kérdésektől a Fidesz politikai hozadékot remél. Mindennek
ellenére köszönöm Orbán Gyöngyi képviselő asszonynak, hogy felzárkózott a
támogatóim közé, és talán segít megvalósítani választási ígéretemet.
Tisztelettel: Fuchs
Gyula
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése