Kis soroksári
sajtótörténet
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bölcsészettudományi karának Könyvtártudományi Tanszékének egyik tanulmánya
szerint 1894-1949 között 60 lap jelent meg Pesterzsébeten és Soroksáron. Ezek
közül néhány sajtótörténeti érdekességet szeretnék kiemelni.
Az 1907-1909 között, alig két
évig működő „Budapestkörnyék” című hetilap Soroksáron is tartott
kirendeltséget. Bemutatkozó számából idéznék egy érdekes gondolatot: „Nagy
Budapest létesítését nem nagyzási hóbortból, hanem az arra érettnek
nyilvánított községek becsatolásával érhetjük el. Ennek a küzdelemnek harcosai
leszünk.” Alighanem ez az első ötlete a csak 1950-ben megvalósult
Nagy-Budapestnek, amely gondolat – látni fogjuk - soha nem talált igazán
elismerésre a soroksári képviselőtestületben.
1909-ben indul szintén röpke
pályájára a mindössze két évfolyamot megért „Soroksári Hírlap”, amelynek csupán
három száma ismert. „Vallomások” című köszöntőjében a szerkesztő-tulajdonos,
Tábori Jenő igen öntudatos hangot ütött meg: „Függetlenek vagyunk és leszünk. Felelevenítjük
és felkavarjuk ezt az unalmas helységet, meggyorsítjuk vérkeringését.”
A leghosszabb életű, 1925-1943
között „Függetlenség” című hetilap voltaképpen a „Nemzeti Újság” mellékleteként
jelent meg.
Az 1933-1938 közötti „Pestvidéki
Szózat” szembe szállt az erősödő Volksbunddal, méghozzá a kormánypárt, gróf
Bethlen István irányította lapjaként. Idézek egy gondolatot: „A nincstelenek
ügyét felkaroljuk, az álláskeresők hirdetését díjtalanul közzé tesszük.”
Végezetül idéznék egy soroksári
újságcikkből, 1942. július 9-éről, amely a soroksári képviselő-testület
Nagy-Budapest létrehozása elleni álláspontját közli: „Soroksár lélekszáma
túlhaladta a húszezret, a község egyike az ország legjobb anyagi viszonyai
között élő községeinek, és mindazon anyagi előnyökkel rendelkezik, melyek
képessé teszik arra, hogy a fejlődéssel lépést tartson. A község lakosságára
nézve nem jelent előnyt a Budapesthez való csatolást, mert ez esetben ügyeink
intézésével kénytelenek lennénk a Pesterzsébeten felállítandó elöljáróságra
járni. A Budapesthez csatolással hátrányos helyzetbe kerülnénk.”
Unyi János Antal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése