Szentdienes (Millennium-telep
középkori neve) település Soroksár és Haraszti között, a Dunától Kerekegyházig
(vagyis a szegedi „nagy út”-ig) és Alsónémediig terjedt. Noha története csak
töredékes adatokból rekonstruálható, sok évszázados múltra tekintett vissza,
mielőtt a XVIII. Században Kerekegyházzal együtt beleolvadt a soroksári
határba. Fekvéséből következtethetőleg – akárcsak Kerekegyház – Szentdienes is
az ősi nemzetségi birtokok közé sorolható. Az első írásos említés mögött korai
Árpád-kori falu rejtőzik: villa Sancti Dyonisii néven, amely egyértelműen római
eredetre utal. Nevét a XV. századtól magyarul is megőrizték az oklevelek: Zenth
Dyenes, Zentdienes, Zenthdyenes birtok. Több birtokosáról is említést tesznek a
korabeli okiratok. 1424-ben pl. Zsigmond király felesége kapta meg, majd az
Uras család tagjai is sokáig birtokolták Soroksárral együtt. Eredeti oklevél
tanúsítja, hogy Mátyás király 1465-ben új adományként adta Guthori és Haraszti
Nagy Lászlónak, a későbbi alnádornak – érdemei jutalmául – egész Szentdienest.
Fia, Haraszti Ferenc szörényi bán örökölte a birtokot, amely a XVI.-XVII.
századi térképek jelzései szerint még jó ideig dacolt a környéknek a mohácsi
vész utáni általános pusztulásával, a XVIII. századra azonban Szentdienes is az
elhagyott puszták sorsára jutott.
Dr. Papp Gézáné, Ági néni nélkül ma
én is és mások is sokkal kevesebbet tudnánk Soroksár és környéke régmúltjáról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése