A STÍLUS MAGA AZ EMBER!

A STÍLUS MAGA AZ EMBER!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Unyi János telefonjára az alábbi SMS érkezett ez év 03. 27-én a következő telefonszámról: 06-30-852-6299:

„TI BETELEPITETT BELTENYÉSZTETT FURFANGOS TOLVAJ RABLO ÄRULO SVABJAI VAGYTOK A MAGYARNAK TI NEM VAGYTOK ITTHON HOGY LEGYEN ÄTKOZOTT A MÄRIA TEREZÄTOK AKI MÉG ADOMENTESSÉGET IS ADOTT NEKTEK A KIVÉREZETT MAGYAROK NYAKÄRA” (szó szerinti idézet)

Bevallom őszintén, sosem hittem, hogy egyszer eljön az a pillanat, hogy cikket írjak bármiről is.  A fenti SMS késztet most arra, hogy megosszam Önökkel gondolataimat, érzéseimet. „Természetesen” a fenti telefonszám titkosított, és vissza sem hívható, tehát névtelen.

Írhatnék most arról, hogy a svábok soha, senkitől nem vettek el semmit, amijük lett, mind a maguk erejéből, szorgalmából teremtették meg. Egy batyuval érkeztek a török dúlás utáni, akkor kietlen, most már Soroksár területére, s bizony nagyon sok embernek egy batyuval kellett elhagynia otthonát, megteremtett javaikat hátrahagyva a kitelepítés során. Szorgalmukkal, kitartásukkal felvirágoztatták a mezőgazdaságot, az ipart, a köz- és kulturális életet, miközben szerették új hazájukat: Magyarországot. Különösen Soroksáron, ahol a Nagyboldogasszony templomtól kezdve a jelentősebb középületek – szinte kivétel nélkül – svábok pénzéből, adományaiból épültek. Békében éltek minden nemzetiséggel. Itthon voltak, és ma is itthon vannak. Zenei és kulturális életünk meghatározó híres személyiségeinek többsége szintén sváb származású. Szóba hozhatnám, hogy az 1848-as forradalom során hányan áldozták életüket a magyar szabadságért, hogy az I. világháború áldozatainak emléket állító emlékmű talapzatán – ahol dédnagyapám neve is szerepel – a következő felirat olvasható: „Soroksár község polgárai 200 éves itt élésük, s a magyar nemzettel való tökéletes egybeforrásuk örök jeleként hős fiaiknak, akik a dicsőség mezején a magyar hazáért áldozták életüket”.

Úgy gondolom, hogy e történelmi tények ismertetését a témát nálam sokkal jobban ismerők már megtették. Akit érdekel, és veszi a fáradságot, utánanézhet interneten, könyvtárban.

Én most a fenti SMS kapcsán saját érzéseimet szeretném Önökkel megosztani. Az SMS-t olvasva határtalan szomorúság töltött el, és régi emlékek képeit idézte fel bennem.

Ezzel a kis írással elsősorban Édesapám emléke előtt szeretnék tisztelegni, aki lassan már 2 éve nincs közöttünk. Az Ő számára egyszerre volt fontos a nemzetiségi hagyományok ápolása, és a magyar nyelv tisztelete (mind fogalmazásban, mind helyesírásban). A nagyszüleim, akik egész életüket szorgalmas munkával töltötték. Idős, kitelepített rokonom arca, akit „málenkij robot”-ban eltöltött 5 év után deportálták szülőfalujából, s aki, ha hazajön (mert hazajön!), nem tud könnyek nélkül végigmenni a régi, kedves emlékek színhelyén.

Szomorúságom oka többek között az is, hogy ismét szembesülnöm kellett azzal, hogy sajnos nagyon sokan vannak még mindig, akik energiájukat acsarkodásra, gyűlöletkeltésre használják. Gondolják el, hogy azt a rengeteg energiát, amit rombolásra használnak, az építésre fordítanák, hol tarthatna ma ez az ország, és benne Soroksár!

Úgy vélem, valaki nem attól magyar, hogy tetőtől-talpig piros-fehér-zöldbe burkolja magát. Ha belül, a szívében és a lelkében nem érzi magyarságát, bármit magára aggathat, attól csak magyarkodó lesz, és nem magyar.

Én is sváb származású, hazaszerető magyar vagyok. Ha meghallom csodálatos nemzeti Himnuszunkat, elérzékenyülök, és igen, ha megszólal a sváb zene, bizsereg a talpam.

És ez a két dolog tökéletes összhangban és egyensúlyban van bennem. Az ember tud egyszerre magyar és sváb lenni, ez a két érzés nem hogy kizárná, de erősíti egymást.

Az ITTHON VAGYUNK EGYESÜLET alapítói közül többen nem is svábok. Azonban nem attól van valaki itthon Soroksáron, hogy milyen származású, hanem attól, hogy szívvel-lélekkel soroksári.

Fontosnak tartom a másik ember tiszteletét, elfogadom a véleménykülönbségeket is, hiszen ezek által lehet továbblépni, s építeni mind magunkban, mind a környezetünkben a szépet és a jót. Hisz minden ember egyéni szabadsága addig terjed, míg a másik ember egyéni szabadságát és méltóságát nem sérti meg.

Úgy gondolom, hogy elérkezett az az idő, amikor a másikban nem azt kell keresnünk, ami elválaszt, hanem, ami összeköt. S ha ezen az úton — az építés-szépítés útján— haladunk, egy szebb és jobb világot teremthetünk: Mi, itt együtt, a Hazánkban, közösen, magyarok, svábok, cigányok, szlovákok, és valamennyi kisebbség.

Az SMS-t és íróját nem kívánom minősíteni. Azt hiszem, ő megtette ezt helyettem is a stílusával, helyesírásával.

Köszönöm, hogy megoszthattam Önökkel a gondolataimat.

Bieber Márta